Boltberendező Blog

Értékesítés ösztönzés vásárlásélménnyel

Megújult a Boltberendező brand

Köszülök rá egy ideje, hogy kicsit kompatkabb formába öntsem a Boltberendezőt. Már kezdetben is annyi ágon futott a brand, hogy talán első körben nehéz is volt egyből átlátni, hogy mivel foglalkozunk, miket kínálunk.

kepernyofoto_2016-07-18_13_45_18.png

A Boltberendező még réges-régen ezzel a bloggal indult, na és persze a pop up boltok iránti rajongással (vagyis a honlapon és facebook oldalon igyekeztem beszámolni és hírt adni a legfrisebb pop up üzletekről is). Aztán idővel, mindez kibővült azzal, hogy a boltberendezés/ vásárlásösztönzés témában megszerzett tudásomat írásos formába, online könyvekbe és kurzusokba öntöttem, hogy átadhassam Nektek is. Így készültek el a Boltberendező termékek és az online magazinok. Ezt követően kaptunk pár megkeresést és nagy örömmel segítettünk a gyarkolatban is, pár csodaszép bolt kialakításában, frissítésében. Így már a boltberendezés, mint szolgáltatás is bekerült a palettába. Mostanában pedig egyre többet olvashattatok tőlem arról is, hogy mennyire fontosnak tartom, hogy a hagyományos kis boltok (is) online is jelen legyenek. Épp ezért hamarosan a Webboltberendező is elstartol majd, hogy ezen a téren is támogatni tudjuk az üzleteket.

Kicsit kesze-kusza, igaz? Na, ezért volt szükség a megújulásra!

----------------------------------

A Boltberendező jelenleg 4 szekcióból áll:

Boltberendező: A bázis. Ide tartozik minden, ami üzletberendezési (offline) szolgáltatás: tervezés, tanácsadás, kivitelezés.

kepernyofoto_2016-07-18_13_46_54.png

TANboltberendező: Itt található minden, ami a tudás. Vagyis az ingyenes magazinok és a fizetős, exkluzív tartalmak is. Itt lehet megrendelni a termékeket és az e-tanterembe belépve olvasni, böngészni, tanulni azokat. Bizony, kialakítottunk egy zárt, regisztrációhoz kötött, de ingyenes rendszert, amiben bárhonnan, bármikor elérhető a Boltberendező tudástár.

kepernyofoto_2016-07-18_13_45_59.png

POPUPboltberendező: Vagyis minden ami pop up. Segítünk, ha nyitnál és írunk róla, ha már megnyitott.

kepernyofoto_2016-07-18_13_46_20.png

WEBboltberendező: Hamarosan élesedik. (Nem fogsz lemaradni, hírt adunk róla ;) Külön oldalon fut majd,  hiszen egy teljesen különálló szekciót fed majd le. Amiket online készítünk: logo és arculat, névjegykártyák, flyerek, webdesign, weboldal, e-magazin és lesz még sok egyéb apró kiegészítő szolgáltatás.

Hát így dolgozunk jelenleg. Próbálunk minél több területen segíteni. Fordulj hozzánk bizalommal!

www.boltberendezo.hu

kepernyofoto_2016-07-18_13_47_22.png

Ne maradj le a többi posztról sem, kövesd a Boltberendezőt aFacebookon vagy iratkozz fel a Hírlevélre!

A bejegyzés trackback címe:

https://boltberendezo.blog.hu/api/trackback/id/tr518902726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása