Boltberendező Blog

Értékesítés ösztönzés vásárlásélménnyel

Gyereksarok vagy inkább gyerekbirodalom az üzletekben?

Saját tapasztalatok révén is egyre inkább érzem a gyereksarkok kialakításának fontosságát különböző vendéglátó helyeken és üzletekben. A hétvégén az osztrák Fesch`Markt-on jártunk (bécsi design vásár) és nagy örömmel fedeztük fel, hogy az érdeklődőkkel túlzsúfolt kiállításon olyasmikre is figyeltek a rendezők, mint példál babakocsi parkoló vagy a kicsit nagyobbak részére a gyerekmozi. (Ahol nem mellesleg a Pumuklit játszották és nem egy túl gondolt, 3d-s animációt.) Sokan próbálták meg (köztük mi is) gyerkőcökkel a kézben végigbóklászni (csöppnyi helyeken) az izgalmasabbnál érdekesebb kiállítók standjait, de mindent látni, így szinte lehetetlen volt. De, ha már pl. az egyik szülő addig meg néz egy epizódot a kicsivel, míg a másik körbejárja az őt érdeklő helyszíneket, majd cserélnek akkor mindjárt más a helyzet.

Miért jó az üzletvezetőknek, ha készülnek az apróbb vendégek érkezésére is, akár csak egy-egy játékkosárral, vagy színezővel és ceruzákkal?

  • A kisgyerekesek értékelni fogják a törekvést, könnyebben vállnak visszatérő vendéggé, mert
  • kevésbé lesznek frusztráltak, nem ülnek majd tűkön, arra várva/attól tartva, hogy a picur mikor fárad el vagy kezd el unatkozni és indulna már haza.
  • Ha tovább maradnak a vevők, nagyobb az esély rá, hogy többet is költenek.
  • A bolti dolgozók és a többi vendég számára is kellemesebb lesz a légkör.
  • Kis kiadással sokat lendíthet a marketingen.

Persze vannak olyan üzletek is, amik nem kevest (hanem jó sokat) költenek a gyerekbarát arculatra és igazán nagyot álmodnak. Ilyenekből mutatunk most párat:

Gyereksarok játékáruházakban. (Ott szinte kihagyhatatlan elem).

gyerek_jatszosarok_boltban.jpg

szines_gyereksarok.jpg

Gyerektér és olvasó, kanadai és kínai könyvesboltokban. Ìgy biztosan minden gyerek kedvet kap a lapozgatáshoz.

kanadai_gyerekbarat_konyvesbolt.jpg

kuckos_gyerekkönyv_bolt.jpg

Gyerekcipő és lakberendezési üzletek gyerekbarát berendezései. Beépített design elemként kellnek életre a bútorok.

piccole_gyerektér_boltban.jpg

gyereksarok és polcok egyben.jpg

Végül egy olyan verzió, ami bármelyik boltban megvalósítható és nagyon hatásos. Nem kell hozzá más csak egy szigszalag. A vidám percek garantáltak.

ugroiskola_boltban_gyerekbarat.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://boltberendezo.blog.hu/api/trackback/id/tr76907817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása