Boltberendező Blog

Értékesítés ösztönzés vásárlásélménnyel

Sajnáljuk, nincs WiFi!

A statisztika azt mutatja, hogy egyre több vevő használja az okostelefonját vásárlás közben. Lassan már minden kisebb boltnak is megéri online lenni, akármilyen formában is, mert a vevők nem csak, hogy vásárlás előtt tájékozódnak a neten, de az üzletekben is egyre többször fordulnak mobiljukhoz segítségért, ahelyett, hogy az eladót kérdeznék.

Aztán ott van egy másik trend, ami szép csendben és gyorsan terjed. Nem tudom láttátok-e, de én nagyon meglepődtem a Vodafone karácsonyi reklámján és persze meg is örültem neki. "Család bekapcs, minden más kikapcs." És mindez egy telkom cégtől. Le a kalappal. Aztán, hogy még egy példát is hozzak, ott volt tavaly a Kit Kat gerillamarketing kampánya, ami szintén nagyon jól sikerült:

nincs_wifi_marketing.jpg

A "No WiFi" feliratok sorra lepik el a vendéglátó egységeket, elsősorban a kávézókat. (És milyen jól teszik.) Persze, ha ez ember egyedül ül be egy kávéra vagy teára, esetleg vár valakire, akkor a legkönnyebb a telefonhoz nyúlni, hogy elüssük az időt. De kivel nem esett még meg, hogy ott ült vele szembe a legjobb barátja, testvére, netán a párja és vagy ő, vagy rosszabb esetben mindketten a mobiljukat nyomkodták.

Pedig lehet(ne) ezt máshogy is:

nincs_wifi_marketing3.jpg

Nem, nincs WiFi-nk.. Beszéljetek egymással!

nincs_wifi_marketing2.jpg

Már kész képeket is lehet vásárolni online, a témában. Persze lehet, hogy ha nem lenne WiFi, akkor kicsit nagyobb lenne a hangzavar a kávézóban. Vagy megeshet, hogy az eladónak több tájékoztatást kellene adnia egy-egy termékkel kapcsolatban, de nem ez lenne a normális? Nem azért mennek az emberek kávézóba, hogy találkozzanak egymással, hogy beszélgessenek, netán olvassanak (úgy értem könyvet, újságot)? Az ingyenes internet hozzáférés ma már szinte alapkövetelmény a vevők részéről. De mi lenne, ha elromlana egy napra (vagy többre) a router? :) Kipróbálnád?

nincs_wifi_felirat_boltberendezo.jpg 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boltberendezo.blog.hu/api/trackback/id/tr567018029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vittore 2014.12.29. 00:49:35

Hánynom kell az egyfolytában a telefonjukat bámuló, nyomogató droidoktól. Nem vagyok ezer éves, hogy itt papoljak és használom is az okos telefonomat akkor és ott ahol kell, de ennél elidegenítőbb dolog kevés van a világon. A játszótéren a gyerek fejjel lefele esik le a mászókáról, de "anyuka" rendkívül fontos dolgokat oszt meg épp... Robot módjára mászkálnak az emberek át a városon, fel sem nézve egy egy épületre, vagy embertársaikra. Ha néha metróra vagy buszra ülök szinte ősember vagyok az épp olvasott könyvemmel. Minek is olvasni, amikor ott van a telefon, fasza dolgokat lehet egymásnak küldözgetni 5 percenként, kihangsúlyozva, hogy mennyire fontosak, jó fejek és nélkülözhetetlen társasági emberek vagyunk. Pfejj.

agika88 2014.12.29. 01:13:06

@vittore: Nagyjából egyet értek. Csak hozzátenném, hogy én mondjuk telefonon szoktam olvasni pdf formátumban, mert úgy nem kell magammal cipelni a könyvet. Otthon persze a papíralapút olvasom leginkább. Csak úgy mondom, hogy lehet, hogy más is aki a telefonjába mélyed olvas, és nem játszik, vagy chatel. :)

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2014.12.29. 01:18:35

@vittore: gyermeteg lelkek, hát játszanak! :)) Ez a no wifi mozgalom nem okozna kulonoseb valtozast a pekingi kozeletben, ugyanis a 3G es a telefonos adatforgalmon keresztul mennek foleg. Szarnak a wifire. Eleg olcso egy havidijjal, ejjel nappal Internetezni a telefonon keresztul. Ahogy nezem a sok gyermeteg jatekos kozt azert rengetegen olvasnak a telefonjukrol es Facebook hijjan pedig a What's up megfelelojet a kinai WeChatet hasznaljaak legtobbszor..

hungarisztan 2014.12.29. 02:00:15

Ha Jól értem, szerző szerint a problémamegoldás a következőt jelenti:

a) probléma: az emberek a telefonjukat baszkurálják egymás helyett
b) megoldás: vegyük el tőlük a netet, akkor majd jól nem a telefonjukat fogják baszkurálni.

No, hát ez gyönyörű levezetés volt.
Mondjuk arra nem ad választ, hogy
1) miért is probléma számára (a kávázótulaj számára), ha az emberek a telefonjukat akarják baszkurálni egymás helyett?
2) miért kell csáknorriszt játszani és beleugatni más életébe?
3) vajon a wifi elvétele megakadályozza-e a telefonbaszkurálást? (játékok, offline tartalmak, egyéb nethozzáférés stb.)
4) alkérdés: vajon ha meg is akadályozza a telefonbaszkurálást, abból következik-e, hogy az emberek egymást fogják baszkurálni?
5) vajon mi fog történni x jelzésű, harcosan wifi-ellenes kávézóval, ha mellette y jelzésű kávézó wifivel hirdeti magát?
6) honnan veszik maguknak a nagy arcot ezek a tulajok, hogy megmondják, nekem márpedig nincs és ne is legyen szükségem wifire, se akkor, mikor másra várakozom, és nincs jobb dolgom, se akkor, mikor együtt vagyok valakivel, de meg kéne nézni egy menetrendet, egy nyitvatartást, egy munkaügyből (vagy privát ügyből) fontos emailt, egy felhőben tárolt fotót stb.?
7) egyáltalán, honnan veszik, hogy ők egy hatóság, akiknek nevelni kell az illetlen, szerintük hasztalan életvitelt folytató állampolgárokat?

Tegyük már rendbe egy picit a dolgokat, jó?
a) A kávézó szolgáltat. Tökre semmi köze hozzá, mit csinálok (csinálnék, ha hagyná) kávézás közben.
b) Szolgáltasson, ne szolgáltatásmegvonással neveljen.
c) Ne tudja jobban, hogyan kell viselkednem.
d) Ha mégis jobban tudja, és nem bír magával, ne nyisson kávézót.
e) Ha mégis nyit, számoljon vele, hogy a vendégek nagy ívben elkerülik, és ezért nem a vendégek lesznek a hibásak.
f) Ne vegye zokon, ha a fidesz-kdnp-hez hasonlítják, amelyik szintén hasonló „logika” mentén szivatja az állampolgárokat („ha vasárnap bezárom a nem haveri üzleteket, akkor majd biztos templomba mennek zsoltárt énekelni a zemberek”). Aha, persze.

Elárulok még egy apró trükköt: ha wifimentes környezetre van szükségem, kikapcsolom a telefonomon. Vagy egyszerűen elő sem veszem a telómat. Ennyire egyszerű. Nem kell hozzá harcos wifiellenes attitűd, nem kell díszes táblára írni nagy betűkkel, hogy ember, mi itt büszkék vagyunk arra, hogy kevesebbet kapsz a pénzedért, mint a konkurenciánál, nem kell a gyereket kiönteni a fürdővízzel, és főképp nem kell a lustaságot/fillérbaszást a wifi be nem kötésének ideológiai alapokra helyezésével magyarázgatni.

Ja, és szerintem még sosem baszkuráltam a telefonomat kávézóban más jelenlétében (lehet, hogy még egymagamban sem), mert bunkóságnak tartom. De engedtessék meg a jog, hogy ezt én döntsem el, ne pedig az ún. „szolgáltatásból” élő kávézó.

Tudom, hogy keleti nyitás van, de az átmeneti időre talán még belefért egy ilyen kis alapozó kurzus a bűnös kapitalizmus ill. bizonyos elvek mibenlétéről.

Sir Gombóc 2014.12.29. 02:27:04

Na bumm, nincs wifi. Nyilvánosra sosem kapcsolódom, arra ott a saját mobilnet, ha már fizetem. :-)
De más társaságában a telefont nyomkodni, tahóság.

vittore 2014.12.29. 06:59:31

@agika88: Igazad van, bizonyára vannak olyanok akik a telefonjukon olvasnak, szerintem saccra 5% uk....
@Chaoyang: stimmel, ennyire hülye azért nem vagyok... :) én csak a jelenségre reflektáltam.

vittore 2014.12.29. 07:09:44

@hungarisztan: Majd ha lesz saját kávézód, te is eldöntheted, mérlegelhetsz, hogy milyen szolgáltatást nyújtasz. Senki nem kényszerít hogy betérj egy ilyen elvetemült vendéglátóipari egységbe.
"Tudom, hogy keleti nyitás van, de az átmeneti időre talán még belefért egy ilyen kis alapozó kurzus a bűnös kapitalizmus ill. bizonyos elvek mibenlétéről."
Figyu! A wifi mentes övezet nem Magyar, de még csak nem is keleti találmány.....

wiselamp 2014.12.29. 11:07:47

Rohadt jó látni, hogy emberek nulla infó alapján nekiállnak ítélkezni. Ha a párommal meg akarjuk nézni, hogy hova menjünk pl. színházba, és rákeresünk a telefonon, akkor tahók vagyunk? Mert ugye csak annyi látszik, hogy két ember ül a kávézóban és nyomkodja a telefonját. omg...

Sokszor ülök be munka ügyben dolgozni kávézókba, akkor pedig csak olyanba, ahol van megbízható internet.
Szóval ezt az egészet nem értem. Persze hogy fontos az emberi kommunikáció, de ezek igen elba**ott próbálkozások szerintem.

Sokkal szívesebben látnék egy MOSOLYGÓ, KEDVES kiszolgálót, aki nem nyomul, utálatos és nemtörődöm. Ennél jobb módszerét nem tudom a kommunikációra való "noszogatásnak" :)

tyberius 2014.12.29. 12:54:18

Ez bizony tömény bullshit, a fillérbaszás megideologizálása. A kávézó üzemeltetőjének az az érdeke, hogy a költségeket lent tartsa, a bevételt meg fent. Pont beleszarik, hogy beszélgetnek-e az emberek vagy telefonjukat taperolják. De a wifi neki pénzbe kerül, a megmondótáblát meg egyszer kell megvenni, utána nem kér enni. Amúgy is az emberek nagy részének van már mobilnetje, ezért a fogyasztói szokásokra vajmi kevés hatással van, hogy van-e wifi vagy nincs. Az utcán sincs, mégis kütyübuzulnak az emberek.

A helyzet az, hogy ma már az átlagember a telefonján IS, írásban IS kommunikál. Ez nem fog változni, hagyjuk a kultúrdzsihádot, úgysincs semmi értelme. Ezeknek a csodálatos tábláknak az lesz a sorsuk, mint a "Mobiltelefon használata utasaink nagy részét zavarja, kérjükkapcsojjaki" tábláknak a BKV járműveiről. Csak ez esetben nem kell várni pár évet sem, hogy viccesen archaikusnak hassanak.

beebite 2014.12.29. 13:24:45

Namost: ha itthon ülök be egy kávézóba, letojom, hogy van-e wifi, általában úgyis szarabb, mint a 3G, ha a telefonomat akarom buzerálni, megtehetem 3G-n is, sőt.
Ha viszont külföldön ülünk be valahova, ahol alapvetően nincsen mobil adatroaming, akkor oda megyek, ahol van wifi, és meg tudok nézni 1-2 dolgot, pl. a városnézéshez, stb, noch dazu néha innen posztolok a f@szbukra, o, tempore....
Ha egy kávézó erkölcsi prédikációba kezd, akkor simán megyek egy másikba. Látni kéne, hogy ilyenkor a wifi a szolgáltatás, nem a kávé, azt csak úgy megveszem, mert annyira tetű mégse vagyok,h ogy csak netezni üljek be valahova.

Szóval ez a beszélgessetek egymással egy bullshit, azért írják ki ilyen kis viccesen, hogy a személyzetnek ne kelljen napi 100x elmondania, hogy nincs wifi, és hallgatnia a reakciókat erre. A vicceskedésnek meg jobb az optikája, mint egy sima No Wifi feliratnak...

Azt meg, aki olyan tirpák, hogy beszélgetés helyett a telefonját buzerálja, azt ugysem fogja a wifi hiánya megakadályozni a buzerálásban. A wifi hiánya max normális, fizetni vágyó külföldieket terel át szépen a szomszédba:)

randomuser1 2014.12.29. 14:08:54

csodálatos kezdeményezés, végre valaki tesz valamit a fejlődés pozítív oldala ellen is, nem csak a hátrányokat ekézi vég nélkül!

hidegsegg 2014.12.29. 14:38:44

Ezt a no wifi jellegű szimpla butaságot jópofának tartani kb. olyan, mint Coelho idézeteket osztogatni és azt hinni, hogy né má ilyet még soha senki előttünk nem. Nahát!

2014.12.29. 16:51:20

@vittore: A droidoktól nekem is. Bezzeg az iPhone és Wp user az más! ;-)))

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2014.12.29. 21:50:09

Mobilnet már van annyira elterjedt, hogy sok értelmét nem látom ezeknek a wifi hotspotoknak.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2014.12.29. 21:51:11

@beebite: látom, megelőztél. :)
Hát igen, aki beszélgetni ül be valaholva és mégis a telefont buzerálja... no comment. :)

csapos1 2014.12.29. 22:07:58

ahogy én küldöldön, úgy a külföldiek idehaza nem véletlenül keressük a wifi-vel felszerelt helyeket.
e-mailek, egyebek
így simán elveszejthetőek a külföldi vendégek

persze kinek mi a fontos

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2014.12.30. 12:00:57

Sajnáljuk, itt nincs autómobil, használjátok továbbra is a lovasszekeret.
Sajnáljuk, itt nincs tűz, egyétek nyersen az ételt.
Sajnáljuk, itt nincs kés, tépjetek és szaggassatok mindent, ahogy eddig.
Sajnáljuk, itt nincs semmiféle technikai fejlődés - csak üljetek, tépjetek, fagyoskodjatok és BESZÉLGESSETEK.

Marhaság.

Up! 2014.12.30. 13:37:15

Én tökre örülök ennek a kezdeményezésnek.
Egy csomó kínos helyzettől megmentem magam. Már rögtön a bejáratnál látni fogom, hogy másik helyet kell keresnem, nem kell bemenni és esetleg bosszankodva kijönni! :)

2014.12.30. 19:02:37

Nem tudom, mire jó az egész. Egyrészt, aki használni akarja a telefonját, az 99%-ban úgy is fogja, hacsak a mobilnetet nem blokkolják hozzá. Másrészt régen a kávéházakban szolgáltatás volt, hogy hírlapokat tartottak, amit a vendégek kávézás közben elolvastak. Sőt, ilyen szolgáltatása még egyes boltoknak is van, hogy mondjuk a várakozó férjeknek fotelt meg pasis újságokat raknak oda, míg a feleség válogat)
Magyarán régen sem volt ismeretlen, hogy mondjuk két barát beült a kávéházba, felvett egy-egy újságot, és eg ykurva szó nélkül, olvasgatva itták meg a kávéjukat.
Ehhez jön még az, hogy ma meg ugye már az újságok nagy részét is neten érjük el, nem csak, hogy kimondottan netes híroldalakat olvasunk, de még a hagyományos újságok nyomtatott példányszáma is jelentősen csökkent, mert azokat is sokan csak neten olvassák. (most tök mindegy, hogy előfizetéssel vagy csak az ingyenes részét)
Azaz, a mobilját bámuló ember ezer dolgot csinálhat (olvashat könyvet, újságot, hírportál, megnézheti, hol van a hely, ahová a kávézóból mennie kell, de mi közöm hozzá, nekem, idegennek vagy a boltnak, míg csendben van?
Szóval tényleg nem tudom, ahogy fentebb is sokan írják: mit akar megrendszabályozni egy étteremtulaj vagy boltos? Max. annak van joga szólni, hogy ne telefonozzon a másik, akivel szemben ül az asztalánál, de milyen jogon szóljak én bele már akár csak abba, ha egy vadidegen egy másik asztalnál teszi ezt? Az oké, hogy ne telefonáljon üvöltve, de amíg csendben van, én meg mondjuk nyugodtan tudok tőle a saját asztaltársaimmal beszélgetni, mi közöm hozzá és milyen jogon mondom meg, hogy mit csináljon? Ha beleszólok, mondjuk ahhoz is jogom van, hogy lebeszéljem egy olyan kajáról, amit én nem szeretek vagy akár még csak a szagától is rosszul vagyok (hal, fokhagyma stb.), csak mert épp hallottam, hogy épp azt rendeli a pincértől?

Igen, egyébként kimutatták, hogy mostanság a vendégek hosszabban maradnak az étteremben, egyszerűen mert nem csak megeszik/isszák, amit rendeltek, hanem mert mondjuk végigolvassák a híreket, szóval a nagy népnevelési kísérlet alighanem csak egy ugyanolyan ok, mint kinézni azt, aki mondjuk egy ásványvizet rendel csak, de már fél órája ott ül az asztalnál és vár a barátjára.

Sword 2014.12.30. 19:43:57

Ha egyedül ülök be valahová, akkor jó, hogy tudok netezni, amíg várakozok, de társaságban baromi gáznak tartom a szüntelen telefon taperolást. Nem tartom magam annyira fontos embernek, hogy a barátaim körében beszélgetés közben 2 percenként az e-mailjeimet, meg a fércbukot nézzem.
süti beállítások módosítása